Szerzetesek

Ki a szerzetes?

A szerzetes „szíven talált” ember, olyan valaki, aki Isten meghívására nem tud máshogyan válaszolni, csak egész életével.

A bakonybéli monostor közösségében Istennek ezt a minket megszólító Igéjét olvassuk, hallgatjuk, ünnepeljük és hirdetjük. Egész életünket magába foglaló válaszunk pedig a hűséges megmaradás az imádság, a munka és az olvasás ritmusában és egymás szeretetében Szent Benedek Regulája szerint.

Mi a monostor?

A monostor Isten háza, ahol testvérekként élünk. „Ha testvér a testvért segíti, olyanok, mint a fallal körülvett város” (Péld 18,19). Így mindnyájunknak része lehet abban a tapasztalatban, hogy nagy testvérünk, azaz Jézus segít bennünket. Hiszen úgy tetszett neki, hogy minket testvéreivé fogadjon, s azok is vagyunk (1Ján 3,1). Ezért egyikőnk sem tekintheti a másiknál különbnek magát, még ha szellemi, fizikai vagy spirituális teljesítményei kiemelkednének is. Valódi értékünket a Krisztushoz tartozás és az egymással megélt testvériség adja meg.

A monostor iskola, Krisztus a tanítómester, mi tanítványai vagyunk, a közösség „az Úr szolgálatának iskolája.” Feladatunk egy életen át tanulni egymás türelmes szeretetét, melynek Krisztus mindent megelőző szeretete az alapja.

Ábel atya, Simeon testvér, Szabó Kornél jelölt, Anzelm testvér, Asztrik Főapát Úr, Günter testvér, János testvér, Izsák atya

A monostor jel a világ számára. A közösség imádsága és cölibátusban megélt önátadásunk megszenteli a teret és az időt. Így lesz a monostor Isten Országának képe, a közösség pedig Krisztus visszatérését váró gyülekezet a földön.

A bakonybéli közösségről:

A bakonybéli monostor a Magyar Bencés Kongregáció része, a Pannonhalmi Főapátság függő perjelsége. A közösséget jelenleg 5 örök fogadalmas szerzetes és 2 növendék alkotja.

 

Magyar bencés közösségek: 

Pannonhalmi Főapátság: https://bences.hu/

Tihanyi Bencés Apátság: http://www.tihanyiapatsag.hu

Szent Mór Bencés Perjelség, Győr: http://bencesgyor.hu

Szent Szabina Kápolna és Bencés Tanulmányi Ház, Budapest: http://www.szentszabina.hu/